„EMBER ÉS TERMÉSZET” KÁRPÁT-MEDENCEI FOTÓVERSENY FELSŐ TAGOZATOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK RÉSZÉRE!
MEGHOSSZABBÍTOTTUK A NEVEZÉST MÁJUS 30-IG A FESZTIVÁL IDŐPONT VÁLTOZÁSA MIATT!!
A Gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál a nagy sikerrel lezajlott 2015-2020. évi pályázatok után ismét meghirdeti az „Ember és Természet” témájú pályázatot a Kárpát-medence felső tagozatos és középiskolás magyar ajkú diákja számára lehetővé téve, hogy fotókon keresztül mutassák be a természettel és annak védelmével kapcsolatos gondolataikat, észrevételeiket.
NEVEZNI AZ ALÁBBI SZEKCIÓKBAN LEHET
- Természetfotó
- Természet- és környezetvédelem – előtte-utána
A versenybe olyan fotókat várunk, amelyek a természet szépségét, értékét, művészi aspektusból láttatják, érzékeltetik a természettel való kapcsolatunkat. Ebbe beletartozhat a természetfotó, de az olyan alkotás is, ami sokkoló, figyelemfelkeltő és elgondolkodtató.
A Természet- és környezetvédelem kategóriában olyan képpárokat keresünk, amik személyes élményeket, cselekedeteket mutatnak be a mindennapi életből, életetekből. Minden a kis lépésekkel kezdődik.
A pályázatra beküldött fotókat szakmai zsűri bírálja el két külön korosztályi kategóriában (10-14 évesek és 15-18 évesek). Az I-II-III. helyezettek értékes díjakat kapnak (20-60 ezer forint).
A zsűrizett és kiállításra, bemutatásra javasolt fotók megtekinthetők lesznek a 2021. évi Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál idején, már hagyományosan a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ falai között, majd ez után még 4 helyszínen az országban.
A pályázat eredményhirdetésére és a díjak átadására 2021 szeptember 12-án, vasárnap, a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál Természet- és környezetvédelmi programjainak díjátadóján kerül sor.
TECHNIKAI MEGKÖTÉSEK:
- A fotók felbontását, méretezését nem határozzák meg a szervezők, ezzel hangsúlyozva, hogy ne a technika, hanem a kreativitás, az ötletesség legyen a mozgatórugó. Ugyanakkor fontos, hogy az elektronikus formában beküldött fotók jó minőségűek, nyomtatásra alkalmasak legyenek.
- A beküldött pályamunkák mérete minimum 4 MB legyen. A fotókat JPG formátumban kérjük beküldeni. Egy pályázó szekciónként maximum 5 pályamunkával vehet részt a fotópályázaton.
- A fájl neve a következő formátumot kövesse
NEVEZÉSI IDŐSZAK: 2021. FEBRUÁR 15. – MÁJUS 30.
Nevezni kizárólag elektronikusan, az „Ember és Természet Pályázat” című, teljes körűen kitöltött online nevezési lap beküldésével lehet a www.godollofilmfest.com oldalon.
A pályázónak minden fotó mellé leírást kell mellékelni, amely tartalmazza a készítés időpontját, helyszínét, valamint a kép címét.
A Szervező fenntartja a jogot, hogy a pályázatokat saját szempontjai alapján megszűrje, és a pályázatban szereplő témától jelentősen eltérő, illetve oda nem illő pályázatokat külön értesítés nélkül kizárja. A pályaműveket a kiíró felhasználhatja a későbbi, a Fesztivált és annak programjait népszerűsítő kommunikációjában.
A beküldött pályázat hiányosságáért, az online rendszer esetleges hibáiért a Szervező nem vállal felelősséget.
A díjazott alkotókat a Szervező 2021. július 15-ig elektronikus levélben értesíti az eredményekről.
A díjazott fotók megtekinthetők lesznek a Gödöllői Városi Könyvtárban augusztus 01-október 12. között
Sikeres alkotó munkát kívánva,
Gödöllő, 2021. április 07.
A Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál Gödöllő Szervezői