Hírek

Hírek

05.19

David Attenborough - mindannyiunk nagy példaképe és kedvence. Tavaly sokan kérték, hogy vetítsük több alkalommal is. Az idei évben 3 filmet is vetítünk tőle, összesen 7 alkalommal.
Attenborough hangya hegye
- Királyi Kastély Lovarda - Nagyterem - pénteken 16:41-kor
- Királyi Kastély Lovarda - Rockenbauer-terem - vasárnap 12:17-kor

05.18

Szeretttel meghívunk minden kedves érdeklődőt a 2018. május 27-én vasárnap, a Természet- és környezetvédelem Gáláján, 11.00-11.20 között tartandó, „A város Zenél” produkcióra. Gödöllő diák és felnőtt kórusai és zenészei adják elő az Embertelen dal és az El kell, hogy engedj című dalt. A produkciókat betanította Grünvald László, Fodor László és Lencsés Balázs. 

Köszönjük a résztvevők munkáját, és várunk mindenkit szeretettel, legyünk minél többen, hallgassuk meg együtt városunk zenészeit!

05.17

A 2018-as Trash Art pályázatra beérkezett nevezések közül a szakmai zsűri által kiállításra javasolt szobortervek már megtekinthetők a Fesztivál TRASH ART oldalán!

Az elkészült szobrok Gödöllőn kerülnek először bemutatásra 2018. május 24-én, a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál kiemelt kísérőprogramjaként. A zsűrizett alkotások mellett néhány meghívott művész, csapat, illetve helyi iskola szobra is bemutatásra kerül.

05.17

Kedves Fesztiválbarátok!

05.16

Kedves Pedagógusok!

Sok szeretettel várunk benneteket a csoportotokkal, osztályotokkal együtt a Fesztivál pénteki Diáknapjára (2018.05.25.). Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is előzetes regisztrációt kérünk a csoportoktól annak érdekében, hogy előre felkészülhessünk a fogadásukra, és számukra mind a vetítési programot mind pedig az egyéb alsóparki természet – és környezetvédelmi programokat optimalizálni tudjuk.

05.15

Kedves Zenerajongók és Kikapcsolódni vágyók!

05.14

A program célja, hogy rátaláljunk azokra az emberekre, közösségekre, civil szervezetekre a Kárpát-medencében, akik a természet- és környezetvédelem területén kiemelkedő munkát végeznek.  Akik az átlagnál többet tesznek értünk, mert hisznek benne, hogy kell és van értelme, még akkor is ha mindezért kevés elismerést kapnak.

05.13

Kedves Fesztivál barátok!

A idei Fesztiválon 3 izgalmas fotókiállítással is várunk benneteket.

A Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. évente kiírja a természetfotós pályázatát, mellyel alapvető célja, hogy népszerűsítse országunk nemzeti parkjainak csodálatos adottságait, természeti szépségeit.

05.08

Kedves Diákok!

Lezárult az „Ember és Természet” pályázatunk nevezési időszaka, 287 fotós közel 2.000 fotója mérettetik meg az idei verseny 3 kategóriájának valamelyikében. Köszönjük nektek az aktív részvételt, a zsűri - Dr. Lehoczky István, Oláh Zoltán és Zsila Sándor- a napokban megkezdte munkáját.

05.06

2018 a biodiverzitás éve, a Fesztivál programjaiban és a Trash art szobrok témáiban egyaránt. Nagy örömünkre sok szobrászt megihletett a téma, összesen 61 pályázat érkezett, amiből 5-öt külföldi alkotók készítettek.

Oldalak