Minőség!

Minőség!

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő 2017 májusában díjazott filmjei (Nemzetközi és Kárpát-medencei Filmszemléken) mára összesen 93 nemzetközi fesztivál díjat kaptak. Ebből 68 díjat nemzetközi alkotások, 25 díjat magyar alkotók filmjei hoztak el hazai és nemzetközi fesztiválokról.

Ezúton is köszönjük a nemzetközi és magyar zsűri munkáját, akik a sikerekből ítélve, nagyon jól hozták meg döntésüket.

Egy Fesztiválról, lehet írni 58 országból 300 film érkezett, de aki ismeri a mai gyakorlatot, tudja, hogy a nemzetközi fesztivál portálok bevonásával igen magas számokat lehet elérni. De a szakmai siker az az, hogy a nálunk díjazott filmek Nyitrától-Rotterdamig, az USA-tól Indiáig hozzák el a legrangosabb díjakat.

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál menedzsmentje, az Emberi Erőforrások minisztériumának támogatásával 2017-ben indított egy mentor programot, aminek keretében fiatal alkotók munkáját segíti, valamint vállalta, hogy a Fesztiválon díjazott (szakmailag kiemelt) filmek nemzetközi nevezéseit támogatja. Természetesen minden alkotó maga dönt, hogy egyénileg nevezi filmjét vagy igénybe veszi a segítségünket. A mi feladatunk, hogy a sikerről kommunikáljunk, arra a figyelmet felhívjuk. (fesztivál információk: http://www.godollofilmfest.com/alkotoknak)

2017. május-2018. május között 20 fesztiválra nevezünk 19 magyar alkotást a fesztivál tematikának megfelelően. Ez összesen 157 nevezést jelent. Bízunk benne, hogy további díjakról számolhatunk be weblapunkon és facebook oldalunkon.

Visszautalva a címre, MINŐSÉG.

A magyar természet és dokumentumfilmek, filmesek nemzetközi szinten is megállják a helyüket, ezt bizonyítják. Megérdemelnek minden támogatást!

Kiemelnénk a díjazott magyar alkotókat: Török Zoltán: „Lemming - A messzi észak apócska ura”, Lerner Balázs: „Budapest Inferno - A Molnár János-barlang Titka”, Sáfrány József: „Pásztorének”, Olma Frigyes: „Gemenc- Árterek világa”, Poroszka Magyar Zsolt: „Méhlegelők”, Takács Rita: „HELICON LIFE Projekt 2012-2016”, Balla Gábor: „A múltból a jelenbe”.

Gratulálunk!

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő szervezői